Oldal kiválasztása

Egy kicsit más lesz ez a bejegyzés, ugyanis egy személyes élményt szeretnék megosztani veled. Egy izgalmas kaland, ami persze akkor mikor megtudtam, hogy nekem egy barlangban kell csúszni-mászni egyáltalán nem tűnt annak, sőt közvetlenül utána se, amikor kiértem, mert minden porcikám sajgott, de utólag azt mondom mégis megérte.

Rutinos barlangjárók lehet, hogy kinevetnek majd, oda se neki,  legalább lesz pár kellemes percük. Szóval néhány évvel ezelőtt, a húszas éveim elején-közepén, tagja voltam egy csapatnak, ahol voltak kötelező “szeánszok”, a barlangtúra is ezek közé tartozott.

Tudni kell rólam, hogy klausztrofóbiás vagyok, szinte sosem szállok be liftbe. A kijelölt barlangról pedig tudni kell, hogy nem az a kényelmes nagy járatos, állva, könnyedén bejárós. Kibúvó a feladat alól pedig nem létezett.

Ennek tudatában indultam el a Mátyás-hegyi barlanghoz azon a reggelen, s úgy voltam vele, hogy lehet, hogy ez lesz életem utolsó kalandja, de no, akkor is megmutatom, hogy képes vagyok rá.

A barlangba bejutás előtt elmondanak egy-két fontos információt, hogyan kell viselkedni, mire lehet számítani. Hát, boldogabb nem lettem. A barlang önmagában tök sötét, (talán egy-két nagyobb “termet” leszámítva) tehát fejlámpás világítás szükséges. Vannak nagyon szűk helyek, ahol különösen oda kell figyelni, hova és miként lépsz.

Szerencsére csak minimum hat fő esetén indul a túra, és van túravezető, végre egy kis pozitívum. Benn igyekezned kell, hogy a szükségesnél jobban ne érintkezz a barlang falával, ne törj le semmit, ne rongálj meg semmit. Lehetőség szerint figyelj a csoportodra, segíts a másiknak, ha kell. A mi csapatunkban az egyik kísérő egy 10 év körüli kissrác volt, és széles mosollyal az arcán várta az indulást. Én pedig, bár tél volt, izzadt tenyérrel és némi rettegéssel.

Ruházat

Adnak a barlang bejáratánál védőruhát (legalábbis akkor kaptunk), meg sisakot is, amire lámpa van erősítve. A bakancsra helyezz nagy hangsúlyt, menj biztosra, hogy nem csúszik, mert csúszós bakancsban nehéz dolgod lesz. Túl hideg nincs odalenn, pláne, hogy az erőt próbáló mászások, testhelyzetek leküzdése alaposan megizzaszt.

Rajtra készen

Az egész úgy indul, hogy le kell mászni egy létrán. Azt még nem mondtam, hogy kicsit tériszonyos is vagyok, szóval ez a mélybe vezető létra nem segített a helyzetemen. Próbáltam majdnem utoljára maradni, addig szedtem össze az erőmet, elrebegtem néhány imát, de csak sorra kerültem. Lemásztam, leértem. Valahol az után nem sokkal elmúlt a félelem, a klausztrofóbia és minden. Itt már mindegy volt. Ez a bejárat és csak jó másfél óra múlva kerülök vissza ide. Nincs visszaút. De valahogy megnyugodtam.

Az eleje még mondhatni könnyedebb, de nem tart sokáig az öröm. Tényleg nagyon nagy szükség van a koncentrációdra, az összeszedettségedre. Betartani az utasításokat egy-egy speciálisabb szakaszon. Ez nem az a hely, ahol “majd én megmutatom, hogy másképp is lehet itt menni” erőfitogtatásnak nem lesz rossz vége. Van ahol sokméteres szakadék megy alattad, van ahol fel kell másznod egy lyukba és van olyan rész is, ahol kitámaszkodva tudsz haladni. Odalenn egyébként sok mindent átértékel az ember fia. Magamfajták, akik félnek egy ilyen szituációtól, büszkék lesznek arra, hogy ezt végigcsinálták. Rájössz, hogy sok minden apró dolog, ami eddig bosszúságot okozott nem is fontos. Itt egy rossz mozdulat, és súlyos baleset lehet a vége. Itt nem lehet nagy szád. Minden egyes túra megtanít valamire. A túravezetők, “barlangfanok” biztosan másképp élik már meg ezeket a dolgokat, de azért sosem tudhatja előre, hogy nem omlik be véletlenül egy üreg, nem történik valami váratlan. Ott az lesz a fontos, hogy túlélje.

A vége előtt nem sokkal egy nagyobb üregben ülve azt gondoltam, kész vége nem bírok tovább menni, mindenem fáj, még ott is, ahol azt se tudtam van ami fájhat. Én szépen itt maradok és megvárom míg értem jön valaki és elszállít. Aztán végül továbbmentem és nem kellett hordágyat hozni.

Másnap

Aki nem elég edzett, annak megerőltető lesz egy ilyen kisebbnek és könnyedebbnek nevezett túra is. (Már akinek ez könnyű volt) Azt javaslom, hogy mielőtt belevágsz, kezdj el edzeni, vagy valamit mozogni. Másnap annyira fájt mindenem, hogy alig bírtam mozogni. Két-három nap múlva aztán enyhült az izomláz.

Ezek után biztosan felmerül benned a kérdés, hogy miért ajánlom mégis, hogy egyszer kipróbálj egy ilyen túrát? Két dologért biztosan. Az egyik, hogy leküzdöttem több félelmemet, a másik, hogy büszkeséggel tölt el mindez. Bebizonyítottam magamnak, hogy képes vagyok rá. Akkor ott a barlangban pedig rájössz, hogy sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben, mint, hogy mérgelődj az időjáráson, vagy ha lekésted a buszt.

A képek illusztrációk, részben sajátok, részben pixabay.comról vannak.